Büszkeségeink

Versenyeredmények 1996-2020

.pdf formátumban: letöltés

Erdély Határtalanul

2018.05.07.

Elérkezett a várva várt nap, mikor útnak indultunk hajnali 4-kor. Mindenki kómásan próbálta elfoglalni helyét miután elbúcsúzott családjától. Az első hely amit meglátogattunk az a Királyhágó volt, itt lehetőségünk volt gyönyörködni a kilátásban ami elénk tárult. Nem mellesleg csodás képeket is készíthettünk. Ezután tovább indultunk Tordára, ahol a sóbányát tekintettük meg. Úgy gondolom mindenki számára maradandó élményt okozott a képződmény, az ott eltöltött idő és az ott hallottak. Innen már csak a szállásra vezetett utunk, amit Kolozsváron foglaltunk el. Itt elfogyasztottuk a számunkra készített vacsorát, majd útnak indultunk, ezúttal két lábon. Besétáltunk a városba ahol több nevezetességet is megtekintettünk. Ezek közül nekem a Mátyás-szobor nyerte el legjobban a tetszésem. Mindeközben természetesen folyamatosan jókat beszélgettünk egymással. A szállóig vezető út is kellemes hangulatban telt, mire visszaértünk már mindenki kellőképpen elfáradt. Ezt követően már nem volt más hátra, mint letusolni és az ágyunkban fekve még egy kicsit beszélgetni a szobatársakkal.

Osváth Eszter 10.A

2018.05.08.

Kedd reggel a reggeli után el is indultunk Kolozsvárról a Békás-szoros felé. A hosszú út közben megálltunk Parajdon és Gyergyószentmiklóson is egy picit. Az idő múlásával eljutottunk a szoroshoz. Ide igencsak kacskaringós út vezetett a hegyekben, bár a látvány gyönyörű volt. A szorosban kb. 20 percet sétáltunk, majd visszafelé már a busz vitt. Itt megálltunk meg a Gyilkos-tónál. Az idő nem volt a legjobb, de a tó gyönyörű látványt nyújtott. Mielőtt elindultunk volna mindannyian megkóstoltunk egy itteni ételt, melyet miccsnek hívnak. Ezután egy újabb hosszú út várt ránk Csíkszeredába. Megérkezésünk után egy gyönyörű hotelban foglaltunk szállást, a vacsora nagyon finom volt. Este pár erdélyi gyerek fogadott minket, majd egy jó kis activitis, éneklős este vette kezdetét.

Véber Liza 10.a.

2018.05.09.

Hosszas készülődés után elérkezett a várva várt nap, mikor találkozhattunk az erdélyi diák társainkkal.
Mindannyian izgatottan vártunk hogy vajon mi vár ránk a nap folyamán. Néhány érdekes előadás után fedeztük fel a várost. Első utunk barátok ,,feredője” volt ahol lehetőségünk nyílt arra, hogy megkóstoljunk egy különleges vizet. Egy finom ebéd után folytattuk a város nézést. Egy jó kis kávézás és beszélgetés után meghívást kaptunk az iskola esti programjára.
Az erdélyiek tánc házzal vártak minket ahol minden volt csak táncolni nem tanultam meg de ezeket a problémákat félre téve a fiatalok kedvesen fogadtak minket így hamar születtek barátságok.

Pék Júlia 9. ny.

2018.05.10.

Reggel felkelés után lementünk megreggelizni ami minden nap nagyon finom volt. Majd 8 órakor indultunk Nagyváradra. Útközben megálltunk Farkaslakán ahol Tamási Áron sírhelyénél ahol koszorút helyeztünk el megemlékezés gyanánt, majd Halmai tanár úr olvasott fel egy novellát tőle a buszon. Kis idő múlva megérkeztünk Korondra ahol egy óra szabadidőnk volt amit kézműves szuvenírek vásárlásával tölthettünk. Tovább indultunk Szovátára a Medve-tóhoz ahol szintén szabadon körbe sétálhattuk a tavat, illetve páran megálltunk játszóterezni. 13 órára mentünk ebédelni, ahol pizzát kaptunk és mindenki nagyon örült neki. Ezután egy hosszadalmas 4 órás busz út következett amit egyben tettünk meg. Sokat beszélgettünk a buszon, énekeltünk, játszottunk és pihentünk. Majd pihenőnek a Királyhágónál álltunk meg hosszabb időre ahol kürtőskalácsot kaptunk. 45 perc után elindultunk Nagyváradra ahova 21 óra körül érkeztünk meg, mindenki elfoglalta a szállását, megvacsoráztunk majd szépen lassan mindenki nyugvóra tért.

Szabó Fanni 10.a.

2018.05.11.

4 élmény dús nap elteltével utolsó napunkhoz értünk. Amit részben vártunk, hogy haza jöhessünk, de másrészt meg nem vártunk mivel egy tökéletes kiránduláson vehetünk részt. Sok szép helyen jártunk és sok érdekes dolgot tudhatunk meg Erdélyről. Ötödik napunk első úti célunk Nagyvárad volt. Itt a fő utcán nézhetünk körbe. Holnaposok szoborcsoportjával készítettünk képeket. Ez után Nagyszalontán a Csonka tornyot látogattuk meg. Itt található az Arany János Emlékmúzeum. Festményeket láthatunk róla, fontos dolgait, műveit eredeti kézírás formában és egy fotelt ami arról híres, hogy ebben vesztette életét a költő. Innen egyenesen elindultunk haza. A út hosszúnak tűnt, de szerencsére épségben és egészségben Veszprémbe értünk. Köszönjünk tanárainknak ezt a csodálatos kirándulást, és hogy megismerhettük az erdélyi diákokat, akikkel nagyon jó élményeket szerezhetünk.

Foki Rebeka 10.a.

Határtalanul – A szabadkai diákok Veszprémben
2018. április 16-20.



A Határtalan pályázat keretén belül ezen a héten mi láttuk vendégül a szabadkai Közgazdasági Szakközépiskola tanulóit.

Hétfőn kora délután érkeztek a szabadkai diákok Veszprémbe. Miután a szállásukat elfoglalták közösen sétáltunk a várban, a Benedek-hegyen, felmentünk a Tűztoronyba.

Ezt követően közös szabad program keretén belül megmutattuk kedvenc helyeinket a városközpontban.

Másnap reggel izgatottan vártuk az iskolánkba vendégeinket. Rövid köszöntők után a közös projekt elemei következtek: először a kísérleteket láthatunk papír és fémpénzekkel, majd Varga Bence bűvészelőadását néztük meg közösen. Ezt követően a diákok saját nevükre szóló bankkártya kulcstartót készítettek, melyeket természetesen mindenki megkapott emlékbe. Ezután kis csoportokban nekiálltuk a pénztárcák elkészítésének, ki-ki tehetsége és fantáziája szerint. Kissé késői ebéd után délután Tihanyt és Balatonfüredet mutattuk meg vendégeinknek.

Szerdán egész napos kirándulás következett. Keszthelyen a kastély kiállításait néztük meg, majd a Szigligeti várba kirándultunk.

Csütörtökön Herenden a porcelániumot látogattuk meg, délután a veszprémi állatkert következett, ahol egy előadást is meghallgatunk a projekthez kapcsolódóan. Késő délután még utolsó simításokat, díszítéseket követően összekészítettük azokat a pénztárcákat, melyeket a vendégeink vittek magukkal, hogy szabadkán ajándékozzák oda ovisoknak.

Pénteken még egy Balatonfüredi kirándulás követően vendégeink hazautaztak.

Mi, a pályázatban résztvevők sok-sok élménnyel, ismerettel és barátokkal lettünk gazdagabbak.

Köszönjük minden közreműködőnek!

ÁSZÉV – 2018

A Nemzetgazdasági Minisztérium versenyfelhívására a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által lebonyolított 2017/2018. tanévi Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, Közgazdaság ismeretek komplex érettségi tantárgyból 810 tanuló vett részt, köztük iskolánk 12 diákja.

Álló sor (12.a): Miklós Roxána, Kavalecz Edit, Kanik Dorina, Kamondi Dániel, Pusztay Dóra, Pusztay Klaudia, Valasek Vivien

Ülő sor (12. b): Hámori Gréta, Szabó Dorottya, Szabó Bernadett, Molnár Dóra, Dégi Melánia

Az elődöntő eredményei alapján, a Szolnokon április 9-10-én megrendezésre kerülő döntőbe jutott Valasek Vivien 12.a osztályos tanuló, aki remek szereplésével az országos 9. helyezést ért el.

Vivien eredményéhez gratulálunk!

 

Felkészítő tanárai

Pál Imre

Szilágyiné Oszkó Éva

Wachtler Edina

A Vállalkozási és bérügyintézők részére idén sajnos nem hirdettek meg Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV), de a Budapesti Innovatív Gimnázium megrendezte BIGStart versenyt, amely hasonló megmérettetés, mint az OSZTV.

Iskolánkból nyolc diák nevezett be az elődöntőbe, országosan pedig 154 résztvevő. Az elődöntőben az írásbeli feladatsor gazdasági és pénzügyi feladatokat, a gyakorlati pedig adózás, pénzforgalmi könyvviteli és bérszámfejtési gyakorlati feladatokat tartalmazott.

Három versenyző iskolánkból a kimagasló eredményükkel bekerült az országos döntőbe, amelyre április 9-én került sor Budapesten. Ide 14 diákot hívtak be az ország 5 iskolájából.

A Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumból 3 diák képviselte iskolánkat:

Kiss Réka 13. d

Győri Alexandra 14.d

Nagy Dorina 14.d osztályokból

A diákoknak kellett készíteni egy általuk megvalósítandó vállalkozásról üzleti tervet, ezt prezentálták és volt egy Társadalombiztosítási és Bérügyi szakfeladatok feladatsor is.

Az összesített eredmények alapján az országos döntőben 3. helyezett lett és a legügyesebb üzleti ötlettel külön díjjal jutalmazott Kiss Réka.

Nagy Dorina a 4., Győri Alexandra pedig az 5. helyezést érték el az országos összesített eredményeknél.

Iskolánkat is díjazták a legjobb üzleti ötletet hozó diákok érdemében.

A felkészítő tanárok:

  • Kádárné Török Zsuzsanna
  • Lévainé Major Csilla
  • Pékné Beke Renáta
  • Pipó Tímea
  • Szilágyiné Oszkó Éva
  • Szilágyiné Győri Krisztina
  • Vargáné Kosztor Andrea

 

A versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak is gratulálunk!

 

Szilágyiné Győri Krisztina
szaktanár

Implom József helyesírási verseny 



SRÁGLI TÍMEA  11. c osztályos diákunk  az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjén a szakgimnáziumi kategória első helyezettje lett. Az összesített versenyben induló 114 diák közül pontjai alapján a Kárpát-medencei középiskolások között a 10. helyet érte el, ezért nevelőtestületi dicséretben részesült.

Eredményéhez gratulálunk!

Felkészítő tanára: Sörös Marian

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2018. január 26-án ötödik alkalommal rendezte meg Üzleti Szimulációs Versenyét középiskolások számára, amelyet ismét óriási érdeklődés kísért. 8 középiskolából 16 csapat, közel 100 diák mérte össze tudását.

Az Üzleti Szimulációs Verseny egy vállalatvezetői döntési játék, melynek célja a döntéshozatali kompetenciák megszerzése szimulált vállalati környezetben szerzett gyakorlat alapján. A versenyen a vállalatvezetés gyakorlati kihívásaival ismerkedhettek meg a diákok: véghez kellett vinniük a rájuk bízott vállalat nyereséges működtetését a rendelkezésükre álló pénzügyi és tárgyi erőforrásokkal, figyelembe véve versenytársaik lépéseit is.

A verseny során megtanulták:
-hogyan és milyen döntéseket (ár, marketing, termelés, szállítás, fejlesztés) hozzanak versenypiaci helyzetben;
– mi ezek hatása a vállalati eredményre;
– hogyan ismerjék fel versenytársaik törekvéseit;
– hogyan alakítsanak ki stratégiát;
– mikor és hogyan módosítsák ezt.
Megismerték a döntési helyzetek típusait, s megtudták, hogyan lehet hatékonyan csoportosan dönteni.

Az Üzleti Szimulációs Versenyre összesen 8 középiskolából közel 100 diák érkezett. A verseny két csoportban zajlott.

Az egyik csoport nyertese a Veszprémi SZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumának “GazdÁszok” csapata lett, melynek tagjai: Dobos Vanda, Győri Alexandra, Kiss Réka és Czicza Patrik.

Gratulálunk!!! Hajrá KÖZGÁZ!

Entrepreneurship Education HUB

Vállalkozói Szellemű Oktatásért HUB

 

Változó idők, változó kihívások az oktatásban

A  Vállalkozói Szellemű Oktatásért HUB Nyitókonferenciája december 12 – én került megrendezésre a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Az új nemzetközi kezdeményezés (European Entreperneurship Education NETwork www.ee-hub.eu )  célja, hogy közös platformot biztosítson a vállalkozói szellemű oktatásban érdekelt feleknek, mind nemzeti, mind európai szinten. A minisztériumi, vállalati, oktatási és civil szférából érkező szakemberek együttműködése teret enged annak, hogy olyan továbblépési lehetőségek és célok fogalmazódjanak meg, amelyek hatékonyan segítik a vállalkozói szellemű oktatás fejlesztését Magyarországon. A rendezvény során panelbeszélgetések keretében oszthatták meg tapasztalataikat a meghívott előadók, így körbejárva a munkaadói igényeket, a civil jó gyakorlatokat, a pedagógus felkészítésének valamint a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak az elérését.

A beszélgetéseket három alapkérdés kapcsolta össze:

  1. miért fontosak a vállalkozói kompetenciák
  2. hogyan lenne érdemes fejleszteni ezeket a készségeket
  3. milyen továbblépési lehetőségek vannak és mi szükséges hozzájuk

Ugyanakkor felmerült a gondolat, hogy a világ felgyorsult technológiai, informatikai, ipari változásaira milyen módon lenne szükséges reagálni. Mit tehet az oktatás annak érdekében, hogy a kapui közül kikerült fiatalok sikeresen tudjanak belépni a munka világába? Mi hiányzik most az oktatási rendszerből?

Lévainé Major Csilla kolléganőnk a nyitókonferencián (balról a második)

Egyetértés született abban, hogy a munkaadók számára kiemelten fontos az ún. puha készségek megléte és fejlesztése (soft skills), legyen szó kkv – ról vagy multinacionális nagyvállalatokról. Fontos szerepet játszik a vállalkozói kompetencia, kezdeményezőkészség, önismeret, a proaktivitás, a munka iránti alázat és önfejlesztés készsége.

Legyen a munkavállaló jó problémamegoldói készségek birtokában, tudjon csapatban dolgozni és kreatívan gondolkodni. Mindezt azonban hogyan lehetséges egy olyan oktatási rendszerben fejleszteni, ahol a feszes tanmenet, a 45 perces tanórák, a tantárgyak egymástól való elszigeteltsége és az eredményközpontúság áll a központban? Hogyan lesz önállóan dolgozni képes munkavállaló az, aki nem tanult meg egy projekten önállóan vagy társakkal dolgozni a tanulmányai során? Aki utasításokat követ és a problémák kreatív megoldása helyett bevett receptek alapján dolgozik? Hogyan lehet egyáltalán értékelni eme készségek fejlesztését az oktatáson belül? Hogyan lehetne elismerni, ha valakinek 30% – kal javul a kommunikációs készsége? Hisz ezek nem tantárgyi ismeretek, nem osztályozhatók.

Melyek azok a lehetséges beavatkozási pontok, ahol segítséget kaphatnának a pedagógusok a vállalkozói szellemű oktatás megvalósításában?

Az izgalmas beszélgetések során sikerült hangot adni a különböző oldalaknak, így megtettük az első lépést egy olyan gyümölcsöző párbeszéd felé, amely hosszútávon gyűjtőpontja lehet az érdekelt feleknek.

Külön öröm, hogy iskolánkat Lévainé Major Csilla közgazdász tanár képviselte. Kolléganőnk 2010 óta szervez diákvállalkozásokat iskolánk tanulóinak. Készítettek ékszereket, ajándéktárgyakat, csillámtetoválást, és kiállításokon, vásárokon képviselték iskolánkat.

kep3

HATÁRTALANUL SZERBIÁBAN

2017. október 9-13.

2017/2018-as tanévben pályázat keretében iskolánk 40 tanulója, illetve 3 kísérő tanára utazhatott a történelmi Nagymagyarország területén fekvő Szabadkára. Ennek a programnak lényege, hogy a diákok megismerjék a határon túli magyarok helyzetét, ismerkedjenek, nézzenek nyitott szemmel a világra.

A tervezett szeptemberi eleji időpont helyett, most októberben utazhattunk Szerbiába, a pályázatunk elbírálásának csúszása miatt.


1. nap

Október 9-én hétfőn indultunk el a határon túlra. Utunk első megállója a nagykőrösi Arany János kiállítás volt, melynek keretében ismerhettünk meg többet a neves költőről, korabeli ruhákba bújhattunk, lehetőség nyílt belehallgatni Arany egy-egy művébe, rendkívül érdekes és rusztikus megoldásnak bizonyult, hisz mindenki várta, hogy sorra kerüljön és meghallgathassa többek közt a “Családi kör” vagy akár a “A walesi-bárdok” egy kis részletét. Nagykőrös belvárosába sétáltunk, itt megtekintettük a hazánk hőseinek tiszteletére állított emlékművet. Kis időt töltöttünk itt, mégis bepillantást nyerhettünk arra a helyszínre, amely sok esetben ihlette meg Aranyt.

Mindezek után továbbutazva következő megállónk Kiskunhalas volt, Juhász tanár úr szülővárosa, ahol megtekintettük a Halasi csipkemúzeum kiállítását. Egy nagyon kedves hölgy várt minket, aki ő maga is varrónőként készíti ezeket a szép népművészeti termékeket. A kezdetektől kezdve bemutatta a helyi csipke történetét, sok diáknak az arcán látszott a megdöbbenés, mennyi időbefektetés és pénzt takar ez az iparág.  Sokan kíváncsian tették fel a kérdést, hogy mégis mennyibe kerül is egy ilyen csoda. A hölgy készségesen válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Nem volt teljesen gondtalan a határon való átkelésünk, mivel érdekesen zajlott az ellenőrzés.  A határellenőröknek sok idő kellett, hogy észrevegyék azt a röpke 12 méter  hosszú és majd’ 4 méter magas buszt, amivel mentünk. Kellő várakozási idő után azért sikerült ez is. Leszállítattak mindenkit a buszról, személyazonosságot vizsgáltak, majd továbbengedtek minket.

Kis idő csúszással épségben megérkeztünk Szabadkára. Gyorsan elfoglaltuk a szállást, majd a helyi közgazdasági iskolába siettünk, ahol ismerkedhettek a helyi szerb diákok és mi magyar diákok, egy kis süti és itóka mellett. Rendkívül jó hangulatban telt el az este. Meleg vacsora várt minket a hotelben, melyet jóízűen fogyasztott az éhes brigád. Az este további részét mindenki beszélgetéssel, pihenéssel töltötte. 


2. nap

 Kedden reggelivel indult a nap, majd az iskolában újabb ismerkedős projekt délelőtt volt, ahol együttműködve különböző költségvetési feladatokat oldottunk meg. Jó kedvvel, nyitottan álltunk a hét többi részéhez is, természetesen megkötődtek az első facebook ismerettségek is.

Kicsivel dél után visszasétáltunk a szállásra, majd elfogyasztottuk az ebédet, majd mindenki a szobájába tért pihenni. Délután 3 óra körül találkoztunk a szabadkai diákokkal és közösen felfedeztük a város szépségeit. A városházán kezdtünk, ahol megtekintettük a nagytermet, oldalán a csodás vitrázsokkal, illetve a szecessziós stílusú motívumokat. Átvonultunk a városi múzeumba, ahol különböző kiállítások voltak láthatóak. Kis csoportokra bomlottunk, majd a kiállítás témájának megfelelő motívummal díszített pénzérmét és bankjegyet kellett tervezni szecessziós stílusban.

Már napnyugtához közeledve visszatértünk a városházához, ahol lehetőséget kaptunk fellépcsőzni a torony tetejére, ami kb. 55 méter magasan helyezkedik el. Sokunk kihasználta és rengeteg fotót készítettünk odafent a csodás kilátásról, valamint magunkról. Összesen 540 lépcsőfokot tettünk meg csak a toronyban, ami meglehetősen kifárasztott bennünket, így jóízűen fogyasztottuk el a vacsorát a szálláson.


3. nap

 Szerdán kora reggel indultunk közösen a szerb diákokkal két busszal Belgrádba. Az utazás körülbelül 2.5 órát vett el, amit a legtöbben alvással töltöttek ki. A nap első felében két csoportra bomlottunk, és két helyszínre látogattunk el felváltva, tekintettel a nagy létszámú csapatra.

Elsőként a szerb Nemzeti Bankba látogattunk, ahol megismerhettük a szerb pénz történetét. Rendkívül érdekes volt számomra (és sokak számára), hogy amikor az infláció gigantikus méreteket öltött mennyire romlott a gazdaság, hiszen meglepő hogy azon időkben használtak 10 milliárd értékű dinárt is. 3 szerencsés lehetőséget kapott saját keze által vert pénzt készíteni. Majd a szerb tanár úr vezetésével átsétáltunk a Szajna partjára emelt várba. Történelmi ismereteinkből tudhatjuk, hogy ez a híres nándorfehérvári vár, melyhez köthetünk olyan híres neveket, mint Kapisztrán János vagy Hunyadi János. Ezt minden magyarnak illene tudni, hisz történelmünk egy meghatározó pontja. Miután megcsodáltuk az építményt, visszasétáltunk a bankhoz, ahol a többiekhez csatlakoztunk. Kaptunk szabadidőt, hogy körbenézzünk jobban a belvárosban, szuvenírt vásároljunk, illetve a helyi monumentális bevásárlóközpontban nézelődjünk.A busz értünk jött a belvárosba, itt gyorsan felpattantunk a buszra és robogtunk következő helyszínünkre az Avala toronyhoz, mely az ötödik legmagasabb önhordó építmény a világon, a maga 127 méteres magasságával. A toronyban szerencsénkre lift működik, így pik-pak feljutottunk a kilátó részéhez. Mindenki ámulattal nézett ki az üvegfalakon, hisz nem mindennapi látvány tárult elénk. A látványvilágot fokozta, hogy nem messze voltunk a repülőtértől és folyamatos volt a légiforgalom.

A buszsofőrök pihenésére tekintettel a kora esti órákban visszaindultunk Szabadkára, ahova vacsorára érkeztünk meg. A már megszokott finom ételek kerültek elénk. Az este folyamán a tanárokkal beszélgettünk, illetve zenét hallgattunk, mint minden nap.


4. nap

 Csütörtökön a délelőtti órákban a szabadkai piacra látogattunk a szerb diákokkal, ahol mindenki kedve szerint költekezhetett. Majd ebéd következett, ahol ismét finomság várt minket az asztalon.

Ebéd után a maradék dinárokat költötte mindenki saját akarata szerint a városban. Sokan választották az újonnan nyílt üzleteket a sétálóutcán nem messze a szállodától. Mi fagyi különlegességeket is ettünk. Délután 3 órakor gyülekeztünk a szálloda előtt, ahova 1 szabadkai tanár illetve 5 szabadkai diák is jött. A többi szerb diák Palicson várt minket a megbeszélt helyen. Közösen tekintettük meg a kisváros szebbnél szebb pontjait, érintve a díszes posta épületet, a víztornyot, a székelykapuval illetve a régi villamosmegállóval. A székelykapu alatt áthaladva a Palics-i tóhoz jutottunk, ami mesebeli szépségével elragadta a tekintetét mindenkinek.

Természetesen rengeteg fotó készült a helyszínen. Az időjárás kedvező volt egy sétára, sokan fogyasztottak el egy kávét illetve palacsintát a tóparti vendéglőben. Az estéhez közeledve elbúcsúztunk a szabadkai diákoktól, mivel most találkoztunk velük a héten utoljára. Azt gondolom méltó zárása volt ez a kirándulás a hetünknek. Este visszatértünk a szállásra, mindenki kétségbeesetten nézett a holmijára, “hova tegyem el ezt a sok cuccot???”, a család apraja nagyjának vásárolt ajándékok miatt. Nagy nehezen, de végül mindennek meg lett a maga helye.


5. nap

 Utolsó napra virradt nekünk is a kirándulás alatt, kora reggel keltünk, majd a már megszokott reggeli várt minket az étkezőben. Gyorsan bepakoltunk a buszba, majd létszámellenőrzés után a határ felé vettük az irányt. Számítottunk a határon ránk váró procedúrára, sorra, és a várakozásra. A határon, ahogy odafelé is személyazonosságot vizsgáltak, átnézték a busz csomagterét, majd mindezek után folytathatjuk utunkat.

Magyarországon első megállónk Ópusztaszer volt, ahol egy finom pincepörkölt várt minket ebédre, amit jóízűen fogyasztottunk el. Visszasétáltunk a történelmi parkba, ahol megtekintettük a Feszty-körképet, amit mindenki csodálva nézett. Utána egy 3D-s előadásra ültünk be, amely Magyarország történelméről szólt, kiemelve a fontosabb történelmi eseményeket.  Kaptunk szabadidőt a park bejárására is, de mielőtt szabadon mentünk volna, közösen megtekintettük a Honfoglalás emlékére épült milleniumi emlékművet. A megbeszélt időpontban és helyen találkozott a csapat.

Tovább robogva Soltvadkerten álltunk csak meg, ahol mindenki fagyizott vagy sütizett a saját szájíze szerint. Kis pihenő után már Veszprém következett, ahova 19.30 körül meg is érkeztünk, mindenki épségben, érzelmekkel telve szállt le a buszról. Aki eljött, rengeteg élménnyel lett gazdagabb…

Valasek Vivien 12.A

 

Veszprém, 2017. október 16.

Megújult a KÖZGÁZ tornaterme!

A sajtótájékoztató a videó 08:45 percétől tekinthető meg

2 ország, 2 iskola, 80 gyerek és tanáraik, akiket összeköt a közös nyelv, az érdeklődés, a nyitottság és a kíváncsiság egymásra és egy s másra. A Határtalan projekt keretében Veszprémben találkoztak első ízben a csíkszeredai Joannes Kajoni Szakközépiskola és a veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnázium 10. évfolyamos tanulói és kísérő tanáraik.

A kölcsönös bemutatkozás során betekintést nyerhettünk az iskolák történelmére, a jelenükre és érintésnyire a jövőre vonatkozó terveikre is. Mindkét iskola igazgatója kihangsúlyozta, hogy a képzéseik célja, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki az intézményekből, akik stabilan megállják a helyüket akár alkalmazottként vagy vállalkozókként, hiszen olyan átfogó gazdasági ismereteket szerezhetnek meg, ami lépéselőnyt jelent számukra a változó piaci körülmények között. Az első pillanattól fogva érezni lehetett az örömteli együttműködés légkörét és így könnyen fogalmazódott meg a testvériskola ötlete, ami további együttműködésekre nyithatja meg a kapukat.

Egy rövid prezentációt követően az addig iskolapadban elsajátított elméleti tudás gyakorlati alkalmazása következett. Határtalan Árpád 22 szilvafás nemes kérte a diákok segítségét, hogy mit kezdjen az örökségével. A két iskola diákjai által alkotott csoportok nem csak ötleteket vettek fel, hanem konkrét megoldással álltak elő, üzleti és marketingtervet alkottak, sőt elkészítették a késztermék prototípusait, csomagolási és címke javaslatokkal. Határtalan Árpád az első szériát rögtön fel is ajánlotta jótékonysági célokra.

A jó hangulatú munka során a diákok egyre felszabadultabbak lettek, olyannyira, hogy miután a csíkszeredai küldöttséget fogadta Némedi Lajos alpolgármester, az esős idő sem akadályozhattam meg őket, hogy megismerkedjenek Veszprém különleges helyeivel. Ami után azért kifejezetten jól esett az a forró csokoládé.

Az első estére pedig méltán tette fel a koronát a Kincsem, amit együtt izgulhattunk végig a moziban és a film végén felcsattanó őszinte taps, egyértelművé tette, hogy jó volt a választás.

A szerdai nap az egyedülálló tapolcai tavas barlang, a szigligeti vár ontották magukból az élmények és a történelem illatát és megelevenedő élményeit.

Csütörtökön a Balatoné volt a főszerep, este pedig élő zenés táncház, ahol bizony nem lankadt a láb és talán sokakban a zsigerekben rejtőző ősi lépések törtek felszínre megelevenítve rég múlt századok emlékeit.

Pénteken a gyönyörű Budapest volt a záróakkord.

Ma arról beszélünk, mi az ami összeköt, holnap talán már arról mi az ami összetart, arcok, hangok, közös élmények amiket közösen éltünk át, együtt és határtalanul! Jövőre pedig, majd jön a folytatás!

Pékné Beke Renáta

A sajtótájékoztató a videó 12:50 percétől tekinthető meg

Kiemelt “PÉNZIRÁNYTŰ” iskola



Pénziránytű kitüntetésben részesült iskolánk!

“ÉDES ANYANYELVÜNK” nyelvhasználati verseny



Spekhardt Fanni 11. c osztályos diákunk az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjén 13. helyezett lett, és az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíjában részesült.

Felkészítő tanára: Sörös Marian

Gratulálunk!

Implom József helyesírási verseny



Srágli Tímea 10.c osztályos diákunk 2. helyezett lett, az Implom József helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjén, Gyulán.

Felkészítő tanára: Sörös Marian

Gratulálunk!

Siker Kulcsa verseny

A BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara által hetedik alkalommal megrendezett Siker Kulcsa versenyen, iskolánk csapata a Tőzsdecápák, 2. helyezést ért el.



A Tőzsdecápák csapat tagjai:

  • Péntek Dávid 13.c
  • Szilvási Petra 13.c
  • Nagy Dániel 13.c

Felkészítő tanár: Vargáné Kosztor Andrea
Gratulálunk!

Tovább a cikkre…